Expo vége

Kifelé még fotóztam néhányat.

Egyrészt a gyanúsan egyforma méretű fűszálakat, amik aztán valóban műanyagnak bizonyultak:

Zseni, de van, hogy valódi fűbe is “ültetnek” nájlont:

Aztán vártam a DIDI taximra, amit megint egy hölgy vezetett (értik ugye? Óriási!), ami annyira menő (mármint a Didi taxi app), hogy nem csak azt mutatja, hogy hol jár, aki jön értem, hanem, ha a hozzám vezető úton lámpa is van, és az éppen piros, akkor hány másodperc múlva vált majd neki zöldre!

Várakozás közben láttam még friss kókusz bontást, amit nem kértem, mert szerintem melegen nem finom, pedig 450 forintot eléggé megér,

De az örök kedvenc, hogy az öldöklő konkurenciaharc-evolúcióban egyszer valaki kitalálta: ő nem csak simán kiabál, hogy nála vegyenek, ne a szomszédnál, hanem ő most már megafonba üvölti. Erre jött a a többi és szintén megafonozni kezdett. Innentől a második szint lehetett, hogy akkor ki bírja egyfolytában tovább mondani, hogy “tőlem vegyen! Friss, finom, jobb, mint a szomszédé!”, amikor is valaki kitalálta, hogy ezt akkor vegyük fel és végtelenítve játszuk le! Ezzel versenyezzen tüdőből a szomszéd kofa! De persze elkerülhetetlenül kérészéletű lett az előny, mert nyomban mindenki rákapott erre is. Itt tartunk tehát most és így hangzik egy átlagos utca, ahol legalább két stand van:

Nem egy Zen buddhista szentély.