Nagyon Fontos Ember lettem!

Képzelhetném azt, hogy mert hát ennnnyire jó vagyok, de sajnos ez szerintem még mindig a Big in japan jelenség. A nagy orrú, fehérbőrű nyugati, a tudat alatt egyszerre utált és irigyelt VALAKI – aki ráadásul a hatást fokozandó egyedül voltam ilyen az ezernél biztosan több látogató között.

Szóval az történt, hogy a belépésnél szokás szerint egy Wechat miniappot kellett volna letölteni, ami szokás szerint nem működött, mert nincs kínai telefonszámom. Valami isteni csoda folytán találtam egy angolul beszélő arcot (utána összes is kontaktoltunk és cseteltünk később), aki megmentett.

De hogy! Kérte a türelmem és bement. Pár perc múlva visszajött és intett a kordon mögül, hogy menjek. Én meg értetlenkedtem, hogy ez most komoly? Át a rendőrökön (minden beléptetésnél vannak). Persze! Jöjjek csak! A rendőrök meg szintén néztek oda-vissza, rám és a fickóra, aki mondott nekik valamit, erre ők is elkezdtek integetni, hogy menjek. Sort kikerülve (biztos imádott az a 20-30 ember, aki türelmesen várt), kaput (!) kikerülve, mert közben már a kordont is megbontotta nekem a rendőr.

Beljebb a második ellenőrzésnél ugyanez. Sor kikerül, biztonsági kapun át, raknám a röntgenbe a táskám, int a rendőrnő mosolyogva, hogy nekem nem kell, menjek. Ja, akkor oké! B-)

A harmadik résznél, ahol belépőkártyát állítják ki, már turkáltam az útlevelem után, meg gondolkodtam, hogy a jóistenbe fogja begépelni a nevem a kislány, de nyomkodott szó nélkül vadul, majd meghajolva átnyújtotta ezt a belépőt:

Röviden, nem tudott mit hazudott a Jótevőm, hogy ki vagyok, de én innentől nyakamban a táblácskával kb. így lépkedtem a kiállítóstandok között:

De ez még mind semmi! Amikor megéheztem és körbenéztem az egyik emeleten, látom ám a sok kis csöves, béna étterem között, hogy van egy VIP étkezőterem. Mondom az ajtónálló hostessnek, hogy kisztihand, na most nézze meg, mivé lett a világ! Itt nyüzsög körülöttem ez a tengernyi pórnép, van amelyik nem átall és hozzám ér! Ráadásul képzelje, majdnem eltévedtem és egy ilyen közönséges étterembe – vagy hogy hívják ezt a népek – ültem be, ahol ráadásul PÉNZT KÉRTEK volna, TŐLEM! Gondolom, nem kell folytatnom és látja rajtam ,hogy valójában hol az ÉN helyem.-És bár talán nem pont ezeket a szavakat használtam, de rögvest betessékelt.

Ezt 11 féle ételt választottam, mert szerény vagyok: